Ma vagyok 39 eves.

Meg hagyok magamnak egy evet a megrendulesre.

Tegnap este beultem egy etterembe es probaltam ujra kapcsolatban lepni onmagammal.

Ha ossze kellene foglalni, hol tartok az eletemben anelkul hogy azt kezdenem el reszletezni amit elertem es megtanultam, azt mondanam hogy egyetlen dologrol vagyok igazan meggyozodve: arrol, hogy jo helyen vagyok. Hogy Franciaorszagban kell elnem.

Minden mas kutya vacsoraja. Hiaba alakulnak jol a dolgok, tudom hogy egy pillanat alatt minden romba dolhet. Azt is tudom hogy nem omlik minden ossze, szepen haladok a karrieremben, remek kis lovam van akivel nagy az osszhang, es a keresetem novekszik es jo annyira hogy hamarosan felpakolom az egesz bandat magam korul, es elmegyunk videkre egy gyonyoru, nagy hazba, parkkal. Ha nem jon kozbe semmi, minimum igazgatoi allasbol megyek majd nyugdjiba, de ez valoban a minimum: valami nagy modszertani, politikai befolyassal rendelkezo kozpontban vezetonek lenni (meg) izgalmasabb lenne.

 A kerdesem inkabb, hogy ennyi-e az elet. Tenyleg nem tartogat mast? Hol van belole a misztikum, a spiritualitas, hol van benne Isten? Hol van benne az igazi szeretet? Hol van benne a lenyeg es hol vagyok benne en? Hol van amit igertek nekem mielott megszulettem volna? Igerettel jottem a vilagra, es vele feladattal. Nem mindenkinel ez a helyzet, de nekem szovetsegem van Istennel. Es valahogy szinte kizart, hogy egyfajta dolgot csinaljak; mint ahogy a szinhazi eletem is hozza(m) tartozik.

Ami Franciaorszagot illeti, olyan melyen gyokerezem benne, mint keves francia.

Occitania tajai, illatai, tortenelme hosszu eleteken at ivodott belem. Itt vagyok igazan itthon a vilagban; a kozepkori Franciaorszag maradvanyaiban, amikor Europa meg nem keveredett ilyen mertekben Afrikaval. Es Parizsban is, persze. Normandiaban aki Szent Mihaly hegyen veszekszik Bretagne -al; a nemet vonasokat meg mindig magan hordo Elzaszban.

Az Alpokban.

Tobbszor is lerobbantunk az Alpokban autoval (egyszer Xavier-val, egyszer a csaladdal); keso este. Leszallt a csikorgo-hideg ej a hegyekre es a levego kemeny mint a tegla. Es mind a ketszer, amikor kiszalltam a kocsibol, es neztem a hatalmas helyen a tobbi, meg hatalmasabb csucsot, arra gondoltam, Isten bizonyara itt lakik. Mindenben benne van; fakban, kovekben, a legkisebb levelben. Az elet mozdulatlanul zubog benne. Az Alpokban meghalni talan osszeolvadast jelent valami hatalmas, megfoghatatlannal.

Az ocean felelmetes szurkesege, a mediterran tenger jatekossaga harom felol oleli at ezt a foldet, amelyen a vilagtortenelem egy  reszet irtak.

A Loire-menti kastelyok az eleven mult es annak gazdagsaga.

Es a lovam, akinek nagyanyja meg szabadon vagtatott a Camargue -i mocsarakban.

Magyarorszag, csodalatos irodalmaval, zenejevel es epiteszetevel, gazdag nyelvevel szinezett engem, de az igazi gyokereim itt vannak, megmagyarazhatatlanul, de visszavonhatatlanul.