Pontosan ma husz evvel ezelott az utolso is leerettsegizett kozulunk. Husz eve es egy napja delelott bekerultem szobelizni, vazlatot irtam mindenbol; negyen, talan oten voltunk benn diakok es vagy tiz tanar vart rank.

Magyarbol Petofit huztam. Elozoleg pedig a harom temabol orola irtam. Kidolgoztam amit mondani akartam, es nagy sokara, megis ijesztoen hamar eljott a pillanat, amikor kedvesen megkert az elnok, hogy faradjak az asztalhoz. 

Imadtam az irodalmat, es eleg jol tudtam, de mindig rossz jegyet kaptam, mert a tanar gyulolt; nem csak engem, sokunkat. 

Egy evvel azelott, amikor a Gyasz cimu konyvrol kellett elodast tartanom, anyait-apait beleadtam hogy at tudjam adni az iras es a cselekmeny sulyat es fajdalmat. Az egy oras, kimerito tolmacsolas utan a magyar tanarom annyit mondott: "ugy latszik, nem ugyanazt a konyvet olvastuk." Hiszterias, kenyes, muvi sohaja volt; szokere festett, mestersegesen bodoritott haja es hosszu, feltuno lancokat hordott. Elegansnak akart latszani, bar csak egy idosodo boszokany volt aki szepsegenek romjaiert diakjain allt bosszut. Magas tronjarol nezve le rank rendelkezett elet es halal felett. Dobbenetes igazsagtalansagat meg a kedvencei is erzekeltek. Ezeket leultette jegy nelkul vagy negyessel, ha nem keszultek. Akiket nem szeretett,a azoknak soha nem adott otost. A tudas nem szamitott. Vedtelenek voltunk abban, szeretett-e minket vagy sem. Nyiltan gunyoldott rajtunk es nem viselte el a jo alaku, csinos lanyokat, akik az oraja elott sikaltak le magukrol a ruzst, amely pedig orajta allt szanalmasan. 

Most is ott ult; elvezte a hatalmat, mikozben leultem bemutatni a huzott temat. Amikor kimondtam Petofi nevet, ramugrott. "Ebbol mar irtal! Azonnal huzz masikat!" Mar nyultam volna a papirok utan amikor az elnok megallitott, es egyszeruen annyit mondott: " amit huzott, abbol fog vizsgazni. " A no lekushadt, en pedig otosre feleltem magyarbol. Lattam az arcan hogyha tehetne, megbuktatna, de most tanuk vannak, nem elhet vissza a hatalmaval. 

A legvegen a muveszettortenet jott. Paradeztam. Imadtam es nagyon jol tudtam. Addigra mar meg voltam konnyebulve. Elkezdtem mindenkihez beszelni. Az amugy kozombos tanarokat is erdekelte amit mondok. 

Akkor valami tortent. Evekig nem jottem ra, nem analizaltam, nem volt erdekes. 

Azon a napon, tegnaphoz husz eve derult ki, hogy ha hagynak, akkor sikerul. 

Gimiben az egesz tanari kar azon igyekezett hogy megmagyarazzak nekunk, hogy hulyek vagyunk es nem fogjuk semmire se vinni. A harminc-sokunkbol talan otnek volt szerencseje mert eleg jok voltak elsosorban matematikabol, ezert el lettek konyvelve mint intelligentzia. Emberileg sehol sem voltak, es egyikuk sem csinalt karriert; megis ok voltak a Jovo. Mi, tobbiek, a mileszveledigygyermekem kategoriaba tartoztunk, en meg raadasul a jezusmaria! -kent felcimkezettbe is. Engem az emberek es az emberi kapcsolatok erdekeltek. Abban rengeteg tapasztalatot szereztem,  es sokszor figyelmeztettem masokat leselkedo baj eseten. Nem ertettek. A matekot igen; de embertarsaikat nem. Nem mentek semmire a matekkal, de elhittek, mert elhitettek veluk, hogy nekik all az elet. Mint ahogy a magyar tanar csak elhitette velunk, hogy a szel neki futyul.

Voltakeppen jatekai voltunk mindenfele szelnek. A belyegzessel kezdodott. Nem a kerultbol jottel? Bumm et belyeg! Az osztalyfonokunk az elso nap bejott es azt jatszotta velunk, hogy mindenki mondjon egy mondatot ami eszebe jut. A barpulton elfolyo reszeg osszetettebb pszichologiai jatekot javasolt volna. Errol persze mit sem tudtam meg akkor. Ugy ereztem, vajkalni akar, es nem akartam adni magambol. Azt mondtam hat,  faj a fejem. Lattam rogton hogy bunt kovettem el: rosszat mondtam. Belyeg,bumm. Nyafogos, gyenge, azaz nem a mi csodas, elit gimnaziumunkba valo. 

A mai napig nem igazan ertem, hogyan gondolhatta, hogyha franciaul beszel hozzam az elso oran, akkor franciaul fogok neki valaszolni. Eletemben o volt az elso aki ezen a nyelven szolt hozzam, en meg remegve neztem ra vissza. A kornyezetem szivta a fogat. A francia nagyon nehez, ez a gyerek sose fogja megtanulni. Tizenot ev mulva egy nagy parizsi szinhazban Csehovot jatszottam. De nem barpultos francia tanarnomnek koszonhettem. 

Aztan egyszer rajossz azert, hogy kepes vagy valamire. Hogy nem te tevedtel, nem te lattad rosszul, hanem az a felnott veled szemben igazsagtalan es rosszindulatu, aki szant szandekkal annyit art negy even at, amennyit csak tud. Elhiszi maga is felsobbrenduseget.

De a negy ev veget er egyszer. Kedves bennunk nem hivo szulok; kedves, frusztralt, pitianer, semmire nem valo es valos tudassal nem rendelkezo tanarok, eltelt a negy ev. Tobbe mar nem artotok nekunk. Eltorpultok. Oda kerultok, ahova valok vagytok: a lenyegtelen kategoriaba. Elottunk pedig megnyilik az elet. Belolunk meg barmi lehet; erzitek? Es eljohet meg az ido hogy szuksegetek lesz rank mikozben azok maradtok, amik: utolso szemetdombon csipkelodo kakasok. Hiszen gondoltatok-e, hogy pont husz ev mulva Parizsban reszese leszek egy kiserleti intezmeny megnyitasanak mint szakmai vezeto? Gondoltatok volna, hogy tobb diplomam lesz amelynek egy reszet idegen nyelven szerzem meg? Kinek a szolgalataban alltok ti, tanarok, szulok, amikor keszsegesen alairjatok hogy a gyerek hulye es csak rossz vege lehet? Hogy jottok ahhoz, hogy a sajat magatok alkotta remenyseget leirjatok? Hogy gondolhatjatok, hogy pokolla tehettek negy evet-buntetlenul?

Az erettsegi bizonyitvany atvetele elott kineztem es megvettem magamnak eletem elso noi taskajat. Fekete volt, ket ezustos csipesszel merevitett oldalan. Es D.osztalytarsnom mosolyogva azt mondta: de szep. 

Ez volt a hozzam intezett utolso mondata: atvettuk a bizonyitvanyt es ki -ki elszivargott a maga utjara orokre. 

Akkor eloszor es utoljara egy masik utat valasztottam, hogy legyalogoljak a hegyrol. Egyedul voltam, aranyosan sutott a nap, a fekete taskaban az olyan kin-keservesen megszerzett negyev-gyumolcs. Es unnepelyes csend volt bennem. Tudtam: innen mar csak jo johet. Becsulettel megkuzdottem. Megprobaltam nem artani, pedig nekem oly' sokan artottak. Tuleltem negy borzalmas evet. Nem latom tobbe oket. Sem A.-t, aki negy evig atvert es hulyet csinalt belolem baratsag cimszo alatt, sem Am - et aki egy nap az imadattol elolvadt, masnap pedig mar utalt. Sem ot, sem ezt, sem a harmadikat. Nem latom oket tobbe. Mire leertem a hegyrol, emlekke valtak; elhalvanyolodo fantomokka akik illedelmesen besorakoztak lelkem egy elrejtett zugaba. 

Azota hiszek magamban. Azota tudom, hogy nincs igaza feltetlenul annak, aki a hatalmat gyakorolja a masikon. Azota jarok a magam utjan, es sajnalom azokat, akikben nem hisz senki.