A mai almaim keves halasztast turnek, igy ebedszunet helyett inkabb irok.

Ilyen az iras : nem tudok megallni es nem tudom megallni.

Az elso almomban valami surun lakott, tengerparti varosban eltem, ahol az emberek szoros kotelekben eltek. Tobb emeletes, hatalmas hazak voltak a varosban, kivulrol is fel lehetett maszni a lakasokba. Kitort a kozeli vulkan es foldrenges volt. Osszeomlottak a hatalmas hazak, a romokon kozlekedtunk. Aztan jott a lava. Az emberek a hazakba menekultek es megprobaltak eltorlaszolni a legkisebb szellozonyilasokat is, mindenki a maga lakasaban elsosorban. En is rohantam fel az enyembe, de nalam az ablakok meg nyitva is voltak mikozben a lava mar a varos labanal folyt. Iszonyatos fust volt, nem lehetett lelegezni. Az emberek menekules kozben fulladtak meg az utcakon. Akik el tudtak bujni, szekrenybe, fiokokba, agy aljan, azok sem tudtak megakadalyozni hogy a mergezo fust betorjon a lakasukba ; ok is haldokoltak.

Nehany nap mulva, amikor mi, a tulelok elo tudtunk jonni rejtekhelyukrol, egy teljesen megvaltozott tajra talaltunk : a tenger nyugodt volt, de a tormelek olyan magas volt,  hogy eselyunk sem volt kitalalni a kovek kozul. Amikor megtalaltunk volna egy kijaratot, azt tobb meternyi kotenger zarta el. A leomlott hazakba hatalmas hajok csapodtak be ; mindenfele holttesteket kerulgettunk. Meg mindig veszelyes volt lelegezni, probaltunk ruhakat tartani az orrunk, a szank ele. De a kovek alatt azert sok ember eletben is maradt, hatalmas, barlangszeru uregekben ahova meg szorult levego.

Az egyik tengerparton megfeneklett hajorol egy no kihajolt hogy inni adjon egy ferfinek, aki beleivott a vizbe es azonnal szornyet halt : mergezett volt a viz. Lehetett latni benne a hatalmasra nott bakteriumokat akik a fogaikat csattogtattak.

Aztan kimondottan alacsonyan szallo felhok jottek es egy nagy resen ki lehetett jutni a tengerpartra. A viz visszahuzodott, pocsolyakat hagyva maga utan. Azt mondtam a tobbieknek, lehet inni a felhokbol, csak fel kell hozzajuk repulni. Az emberek ujjongva szaladtak, hogy igyanak a felhokbol- aztan vegul lehajoltak a pocsojakhoz es abbol ittak. Mindenki meghalt. Egymason hevertek a halottak szerte szet.

Aztan valtozott a kep es tobbed magammal voltam, nevezetesen anyuval. Ugyanolyan kaosz volt a kornyezetunkben mint az elobb, de sok ember mozgott korulottunk ; a hatter pedig futurista tornyokkal volt megtuzdelve.  A legtobben tudtunk repulni, lathatatlanna valni ; olyan volt mintha a dimenziok egymasba nyiltak volna ; sok ismeretlen elolennyel, allattal korulottunk. Egy csodaszep, hofeher, hosszuszoru negy honapos cica koborolt arra a padok alatt, en pedig be akartam fogadni. A cica beszelni tudott, es megigertem neki hogy gondoskodom rola. Anyam figyelemztetett hogy hozza koltozom, o pedig nem fogad el egyetlen allatot sem a lakasban. Mivel tudta, hogy vagy beallitok a cicaval, vagy mashol fogok lakni, ezert megfojtotta a kisallatot, akit visszaterve halottan talaltam. Tudtam hogy mi tortent es nagyon sirtam, egyreszt mert meghalt a cica, masreszt mert miattam halt meg : nem kellett volna neki megigernem, hogy befogadom. Azt mondtam anyunak, hogy nem eleg hogy nem koltozom hozza, de minden kapcsolatot megszakitok vele.

Ezutan valoban nem lattam egy ideig, es sokminden kiesik az alombol. Baratokkal repultem nagyon magasan, de igazabol zuhantunk a kietlen tornyok kozt, ketsegbeesetten kapaszkodtunk targyakba, amik latszolag repitettek minket, de valojaban nem voltak hasznalhatok semmire. Megprobaltuk nem elvesziteni egymast a zuhanas kozben ; ugyanarra a haztetore erkezni, de a lendulet, a szel elsodort minket. Teljesen ki voltunk szolgaltatva.

Aztan anyat valaki bantotta. Egy hatalmas, magas koagyon fekudt, amelyet negy oriasi kooroszlan vett korul. Masok is voltak korulotte, szinten ilyen koagyon. Nem tudom, ki es hogyan bantotta, de konnyen veget vetettem neki. O azt mondta : « Azt hittem, orokre elhagytal. «  Mire en : « Ha baj van, mindig itt leszek. »

Megint fordult a helyszin es egy ferfivel voltam, de nem tudom, kivel. Igazabol egyszer jelen volt, maskor nem. Az ordog valami fo démona tamadott minket minden iranybol, de foleg felulrol. Fedezeket kerestunk, de nem talaltunk : bar egy nagy bevasarlo kozpont bejaratanal alltunk, csak egy fedel volt harom elvalasztott reszre. Amikor az egyikbe mentunk, a demon athuzta a fedelet a masik epuletre. Igy futottunk a vedelem utan. Volt mellettem egy jo leny is, oldalt lebegett es csak erzekelni lehetett. Egy ido utan menekulni kezdtuk az epulet fala mellett, kuszva es futva az atlatszo eresz alatt, amelyen a demon ugralt minket kovetve es nyilakkal lovoldozott rank. En imadkozni kezdtem, aztan Mikaël arkangyalt hivni. Egy ido utan megjelent nehany angyal, az egyik egy idos ember kepeben, a masik meg egy szoros, hatalmas jatekmackokent. Ahol a demon ugralt, ott is volt egy angyal, aki egy mozdulattal mellenk teremtett egy szerzetest a foldre. A szerzetes hivott minket : fekudjunk le melle, majd o megved minket a nyilaktol. En meg voltam dobbenve hogy egy szerzetest egy angyal felaldoz azert, hogy minket ne erjenek nyilak. Az idos, koverke ferfi betakart minket a kopenyevel es azt mondta : « eskudjetek meg, mert az eskudteket az Ordog szet nem valaszthatja. » Ezert megeskudtunk a ferfivel, akinek nem is lattam az arcat, de aki nagy szerelmem volt. Egy pillanat volt az egesz, mert igazabol az elhatarozas szamitott, es az a ket mondat amit mondani kellett.

A ket, egyutt erkezo angyal kozul az idos ferfihez rohantam es sirva a nyakaba ugrottam : « Mikaël, hogy vannak a tobbiek Odafonn? De foleg hogy van a cica ? » Az angyal azt valaszolta, hogy mindenki nagyon jol van. « A cica is ? » kerdeztem sirva.  « A cica csodalatosan van. » Felelte az angyal vigasztaloan. Az angyal akit Mikhael nek hivtam, tavolsagtarto, szigoru, sot hideg volt, de megis vigasztalo.

Aztan hirtelen leszallt a foldre egy egesz seregnyi angyal. Egy magas, gondor, felhosszuhaju harmincas ferfi kozeledett hozzam elegans egyenruhaban, oldalan langolo karddal, mig az idos eltavolodott. O volt igazabol Mikhael, az arkangyal. Egy gondolattal elmagyarazta, hogy egy masik bolyogert kuzdott az ordoggel, de most itt van. Megolelt es azt mondta : « Mindenki nagyon jol van odafonn. Van aki ujra lejott mar, van aki nem. A cica is nagyon jol van. » O nem volt merev, ellenkezoleg, ugy viselkedett, mintha a vilag legtermeszetesebb dolga lenne egy falatnyit sem ero halandot megolelni. Aztan elvitt messzebbre, hogy beszeljen velem : es ez a resz teljesen kiesik.

Aztan ujra valott a kep. A Bp.i lakasunkban voltam, ahol nem volt egyetlen butor es targy sem. Egy baratnommel voltam, aki erotikus fotozasbol elt es egy nagy fuzetet hordozott magaval, amiben a meztelen kepeit tartogatta. Azt mondta, ma bizonyara meg kell halnom-de ha megis eletben maradnek, akkor persze egyutt megyunk valahova (tan’ Kanadaba. Haha, Matej ! Megerte errol beszelni tegnap !). Nekem meg le kellett furdenem es ekozben vagy ezutan kozvetlenul haltam volna meg (a lany szerint). Eppen azon gondolkodtam, hogyan tudnam befesteni ( !) a hajam vorosre, mikor a lany oda nyujtott nekem egy kielesitett bombat es nevetgelve azt mondta, csak ki kell vinnem a folyosora, meg van nehany masodpercem mielott felrobban. Furcsanak talaltam hogy valaki, aki el akarja kerulni a halalomat, eppen egy elesitett bombat biz ram, ezert vegul nem fogtam meg, az pedig felrobbant a lany kezeben, aki fel volt haborodva hogy milyen barat vagyok en. Aztan jobban korulneztem a lakasban es rajottem, hogy tele van eldugott szemettel, rohadt kajamaradekkal ; a  baratnom pedig csotannya valtozott. Mindent kitervelt elore, a jegyet is megvette elore Kanadaba (egy darab jegyet). Csotanykent gyrosan rohangalt ossze-vissza, de elkaptam es megoltem ; mint ahogy a masik csotanyt is, akivel kiterveltek az egeszet. Ekkor a szemet kezdett eltunni, es a macskak visszajottek a lakasba. Mindenfele, gyonyoru macska jott elo mosolyogva, mert mar nem volt csotany a lakasban.

Na erre kossetek csomot.