A mai napon a szinte semmit nem ero beosztas – kepzes (hogyan irod be a programba hogy ki hanytol hanyig dolgozik. Passionant! ) helyett inkabb bejottem dolgozni. Ereztetni akartam hogy nem megyek mas helyett kepzesre olyansvalamivel kapcsolatban amit en nem fogok hasznalni, csak azert, mert azok akinek szukseguk van ra, nem akarnak elmenni-es en ugyis elmagyarazom nekik, amit hallottam.

Nem magyaraztam el es nyiltan meg is mondtam hogy nem fogom megtenni. Ha en vezetokent idot aldoztam arra hogy elmenjek egy kepzesre, akkor elvarom a tobbiektol hogy ok is tegyek meg. Persze ezt csak itt teszem hozza : nekik az idohianyra hivatkoztam.

Ez a kepzes csak arra volt jo harom hete, hogy tovabb gyakoroljam a nyitott szemmel alvas muveszetet. Minthogy evek ota uzom mestersegszeruen, nagyon komoly tapasztalatra tettem mar szert benne. Nagyon meggyozoen tudok bologatni, hatalmas, odaadoan figyelo kutyatekintettel, mikozben az agyam hortyog. Az utobbi idoben mar azt is elegge fel tudtam fejleszteni, hogyha visszakerdeznek, valaszoljak valamit (azert ez egy feljebb levo szint). Ilyenkor az agyam a kodos albionbol hallja hogy valaki mintha beszelne a hozza tartozo szajon at, es csodalkozik, mielott a masik oldalara fordul es nyammogva magara huzza a takarot.

Amikor nehany ev mulva intezmeny igazgato leszek, egy olyan irodat fogok valasztani, ahol nem lat senki ; be fogok tenni egy kanapet az egyik sarokba, es egesz nap dorombolo macskakkal betakarozva fogok aludni.

Hu de jo is lesz.